Kérlek, jelentkezz be vagy regisztrálj!
Kérjük várjon, engedélyezés...
×

Az énidőm...


Értékelés:
(1 szavazat)

1986!

Véget ért az általános iskola és kezdődött valami új valami izgalmasabb. Ipari iskolás lettem, mert akkor még így hívták a középiskolákat.

Izgalommal vártam, mit is hoz majd a felnőtté válás. Akkor még úgy gondoltam, ha középiskolás leszek akkor már felnőtt is.

Pár héttel az iskolakezdés után, ha jól emlékszem, egyik osztályfőnöki órára bejött egy kedves és humoros fiatalember. Mesélt az iskolában működő természetjáró szakkörről. Nagyon megtetszett, és pár osztálytársammal elmentünk az első túrára….

Nem emlékszem már hova vezetett az első közös túra, talán a közeli Parkerdőbe, de iszonyúan jól éreztük magunkat, nagyon jó társaságba kerültünk, Gézabá pedig ontotta a jobbnál jobb történeteit. Arról nem is beszélve, hogy az erdő és a táj magába szippantott.
Onnantól fogva, amit lehetőségem volt rá…mentem a csapattal…

Eger..Bánkút…Sárvár és még sorolhatnám , hova jutottam el a természetjárókkal akkor. Bánkúti túra hatalmas élmény volt. Ajkán már a tavasz napsugaraival sejtette velünk, hogy hamarosan a tél elköszön tőlünk. Nem is gondoltuk, hogy fent északon még javában tombol a tél. Sípálya mellett volt a szállásunk, mondanom sem kell, hogy kihasználtuk a lehetőséget. Mint ahogy említettem nem voltunk felkészülve…de mit a leleményes diákok feltaláltuk magunkat…nylonzacskó, esőkabát…ezeket használtuk szánkó helyett. Már rég leoltották a reflektorokat a pályán mi még mindig ,,szánkóztunk,,. Ruhánk átázott, fáztunk, de élveztük minden pillanatát. Másnap mentünk tovább, száraz ruha kellett így Gézabá egész éjszaka a gönceinket szárítgatta. Nem volt ránk mérges, nem haragudott.

DE, visszatérve a blogom eredeti témájához…
Sajnos hamar eltel a 3 év, és beléptünk a nagybetűs ÉLET-be…munkahely, majd a nagy szerelem, házasság, gyermek…és a túrák elmaradtak, és felejtésbe merültek.

Viszont azt mondják, soha nincs késő újrakezdeni.

Pár éve mikor a lánykám már akkora volt, hogy el tudtam vinni magammal, elkezdtem tervezni ezt az újrakezdést…

Nem tudom ki az, aki hisz a sorsban, én állítom, hogy nincsenek véletlenek.

Szép tavaszi nap sétálunk hazafelé szüleimtől, és Gézabá jön velem szemben, a piros melegítőjében, hátizsákkal. Beszédbe elegyedtünk, többek közt a túra is szóba került…Hétvégén egy kb. 10 km-es teljesítményes túrára mentek, ahol ,,véletlen,, volt 2 hely a buszon….kérdés nem volt, mentünk.

Lányom nagyon jól érezte magát, Géza bá pedig a történeteivel teljesen megbabonázta.
Most, hogy munkámból kifolyólag több szabadidővel rendelkezem, ismét belebújtam a bakancsomba, és amikor csak tehetem megyek a csapattal a túráikra.

Régi diáktársaim nincsenek már ott, de az örökifjú bakancsos gárda is szuper jó, és szívesen veszek részt velük a későbbiekben is.

Gézabá az, aki nem öregedett az évek alatt, és ugyan olyan lendülettel gyalogol , kerékpározik mint anno 35 éve.

És aki nem ismerné, amit kétlak , hogy Ajkán lenne olyan, a piros melegítőjéről ezer százalék, hogy tudja.. Ő a mi Gézabá-nk .
Aki nem csak engem, de több száz diákot, felnőttet megszeretettet a természettel, a gyalogtúrákkal.

 

Legyenek útjaid hepehupásak, kanyargósak, elhagyatottak és veszélyesek, de vezessenek el a legnagyobb csodákhoz. Hegyeid nyújtózzanak fel a fellegek fölé.

 

Edward Abbey